Az intézményesített házasság válsága

A közfelfogásban a házasságról úgy vélekednek, mint a hagyomány valamint a törvény szerint, egy felnőtt nő és férfi egyházilag és jogilag is jóváhagyott életközösségéről.

A házassághoz való viszony és annak népszerűsége vagy éppen népszerűtlensége évszázadonként, kultúránkét és vallásokként nagy eltérést mutat. Az egyházi tanítás szerint a házasság egy nő és egy férfi kapcsolatának megpecsételése, élet- és szeretetközösség vállalása, melynek alapja a felbonthatatlanság és gyümölcse a gyermek: „Amit Isten egybekötött, azt ember szét nem választhatja!" A házasság intézményét rengeteg támadás érte és éri mind a mai napig. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a házasság, mint intézmény valóban régi, de ez még nem jelenti azt, hogy elavulttá vedlett volna, hiszen mind a mai napig rengeteg pár dönt úgy, hogy szerelmét ebben a formában pecsételi meg. A férj és feleség, vagyis a házasfelek a házasság által életközösséget (közös életet) vállalnak, melyet többnyire szabad elhatározásból, törvényes keretek között kötnek meg. Ezáltal egy olyan új életformát (családot) alkotnak, amit a házastársi kötelességek és jogok elve alapján, a tőlük telhető legjobban igyekeznek működtetni

A házasságkötés másik lényeges feltétele, hogy a partnerek pszichoszexuális szempontból is felnőtté váljanak. Ez a serdülőkort követően, a biológiai érés záróakkordjaként következik be. A biológiai érettségen kívül szükséges a pszichoszexuális fejlettség is, mivel ez a szerelmi és szexuális kapcsolatra való alkalmasság alappillérét képezi. A házasságkötésre való alkalmasságot egy sor más típusú szerelem begyakorlása előzi meg: tiniszerelem, plátói szerelem, együtt járás stb., melyeknek tapasztalatai képessé teszik az embereket arra, hogy az „érett szerelemre", majd adott esetben a házasságra is felkészüljenek.

Az, hogy a házasságra való alkalmasság kialakuljon, további külső tényezőkre is szükség van, ilyen például a biztos megélhetést jelentő rendszeres jövedelem, vagyis az anyagi függetlenség. A házasságot sokat lehetőségként, mások összekötő keretként, megint mások korlátként fogják fel. A házasság által a párok valóban biztonságra vágynak és szerencsésebb esetben véglegességre törekednek, ez magába foglalja a családalapítás, utódnemzés és a szülővé válás szándékát egyaránt.

A család, a társadalom gazdasági és erkölcsi alapegységét képezi. Anno (napjainkban egyre ritkábban) több generáció(nagyszülők, szülők, gyerekek) élt közös háztartásban. A családalapítást követően a szülők felelősséget vállalnak, hogy utódokat nemzenek és azokat felnevelik. A közös nevelési elvek lényege, hogy a szülők gyermekeiket úgy neveljék, hogy azok a jó családi minta által felnőtt korukban felelősséget vállaljanak tetteikért, helytálljanak az életben és amint arra sor kerül, szintén családot alapítsanak. A házasságkötésnek és családalapításnak tulajdonképpen ez az ősi mintája és célja.

Az idők folyamán mindig akadtak olyan ellenlábasok, akik a házasság intézményét régimódinak, elavultnak tekintették. A házasodási szokások és az esküvői szertartások kultúránként szintén nagy eltérést mutatnak. Míg a mormon és az iszlám vallás elismeri a többnejűséget, addig a keresztény egyház egyedül a monogámiát fogadja el. Jóval ritkábban ugyan, de többférjűség is előfordult. Egyes csoportok úgy vélik, hogy az ember teremtésétől kezdve a törzsi életformához adaptálódott, ebből kifolyólag pedig arra törekszik, hogy minél több egyeddel létesítsen kapcsolatot. Alaptermészetükből adódóan a nők többnyire monogámia, míg a férfiak poligámiára törekednek. A házasságtöréshez kapcsolódó viszonyulás az elmúlt korokban szintén meglehetősen ellentmondásos volt. A házastársi hűtlenséget sok esetben halálbüntetéssel, a gyülekezetből való kizárással büntették.

A különböző statisztikai adatok eredményeit figyelembe véve elmondhatjuk, hogy egy stabil, kiegyensúlyozott kapcsolat megpecsételésének még mindig a házasság a legelfogadottabb formája. Mindezek ellenére, a modern társadalmakban a fiatalok az együtt járás legkényelmesebb formájának az összeköltözést vagy az ágyastársi kapcsolatot tartják, aminek nem szükségszerű következménye a házasság. A házasság intézménye helyett valószínűleg sokan örülnének annak, ha egy társadalmilag is elfogadott „ágyastársi intézmény" is létezne. A házasság nélküli kapcsolat végső célja nem minden esetben a házasság. Ebben a kapcsolati formában a feleknek lehetőségük adódik kipróbálni önmagukat, megismerni a másikat és eldönteni, hogy az a partner, akivel együtt élnek valóban lelki, szellemi és testi társuk lehet-e a későbbi évek folyamán. Amennyiben a válasz mindhárom vonatkozásban „igen", akkor lehetséges, hogy a tartós együtt járást követően a pár valóban a házasság mellett dönt, de még ebben az esetben sincs garancia. A statisztikai adatok továbbá azt jelzik, hogy napjainkban kitolódott a családalapítás időszaka. Azok, akik szüleiktől a sikeres és működőképes házasság példáját látták, nagyobb valószínűséggel döntenek úgy, hogy párjukkal házasságot kötnek. Ugyanakkor nőt azoknak a tábora is, akik hisznek a házasságban, és azt nem a szabadság korlátozásaként, egy életre szóló kötöttségként fogják fel, hanem egy olyan érzelmi, szellemi stabilitásként, ahol a működőképes szexuális élettel karöltve, a partnerek kölcsönösen egymás segítségére sietnek. A házasság is egy társasjáték, melynek olyan íratlan szabályai vannak, amit a párok maguk határozhatnak meg, annak érdekében, hogy abban mindketten jól érezzék magunkat.

A házasság egy nő és egy férfi kapcsolatának megpecsételése, élet- és szeretetközösség vállalása